Akik a "lebontott romantikát" festették

A Tabán mindig is kedvenc témája volt a Művésztelepen élő festőknek, akik gyakran átjártak megörökíteni a  sikátoros városrész házait és hangulatát. Egyesek külföldi szalonokba is elvitték ezt a sajátos  romantikát, mások csupán  önmaguk szórakoztatására ragadtak ecsetet. Közülük mutatunk be néhány jelentősebb mestert.

 Mednyánszky László (1852-1919):  1870-ben a zürichi Technische Hochschuléban 1872-től a müncheni festészeti akadémián 1873-75 között pedig a párizsi École des Beaux Arts-ban  tanult. Ekkortájt festett tájképein a barbizoniak, főleg Corot hatása érezhető. 1877-ben kiállították egyik képét a párizsi Salonban, majd  ősszel Szolnokra látogatott, ahol August von Pettenkofen hatására képeinek tónusa levegősebbé és világosabbá vált. Az 1880-as évek első harmadában Bécsben volt műterme, édesanyja halála után pedig  Nagyőrre (Szepes vármegye) vonult vissza.

1884-ben Budapesten bérelt műtermet, és ettől kezdve rendszeresen részt vett a Műcsarnok tárlatain., majd a Franciaországban  megismert impresszionizmus hatására műveinek szürkén borongós alaptónusát lassan levegős, közvetlen festésmód váltotta fel. 1892 őszén Máramarosban tájvázlatokat készített Feszty Árpád körképéhez, majd 1896 nyarától 1897 őszéig Párizsban, 1900-ban Galíciában, 1901-ben az Adria vidékén, majd négy évig Bécsben dolgozott. A háború kitörése idején ismét a fővárosba került, majd harctéri rajzolóként bejárta egész Galícia Szerbia és Dél-Tirol vidékét. Megrázó harctéri emlékeit számos festmény és vázlat őrzi (Szerbiában), mely mélységes humanista tartalommal gazdagította művészetét. 1918-ban élete utolsó nyarát Nagykőrösön töltötte, októbertől ismét Bécsben tartózkodott haláláig. Tájképfestészete mellett műveinek másik nagy csoportját az ún. "csavargóképei" alkotják, melyek mintegy előkészítői későbbi katonaábrázolásainak, a kritikai realizmus legjobb magyar képviselői közé tartozott. 

(www.magyarvagyok.com)

Fényes Adolf (1867-1945) Jogi tanulmányokat folytatott, amit félbehagyott és 1884-től 1887-ig a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János növendéke lett. Weimarba  költözött, ahol 1887–1890 között Max Thedytől tanult. 1891-ben Párizsban telepedett le, ahol a Julian Akadémia hallgatója lett. Innen visszatért két évre Weimarba, Max Thedyhez. Miután hazatért, 1894-98 között Benczúr Gyula mesteriskoláját látogatta. Az 1900-as évet Olaszországban és Franciaországban töltötte. A Szolnoki Művésztelep alapító tagja. 1902-től minden nyarat Szolnokon töltött, ott alkotott. A  Tanácsköztársaság idején a Művészi Végrehajtó Bizottság tagja lett. 1936 után egyre kevesebbet festett, beteg lett. 1944-ben elhurcolták. Szolnokon és Budapesten (III. kerületben) utcát neveztek el róla.
1898-ban kezdett neki a Szegény ember élete című festményciklusnak. Az ebből a korszakából származó képei a kritikai realizmus legszebb magyar alkotásai közé tartoznak. A sorozat befejezése után új utakat keresett és a plein air  irányzat felé fordult. Festményeit világos színek és egyszerű kompozíció jellemezte. Az ezután következő korszakára a bibliai jellegű, romantikus festészet jellemező.

(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Fényes Adolf: Téli verőfény
(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Kléh János A budapesti Mintarajziskolában tanult, olyan tanároktól, mint Székely Bertalan, Balló Ede és Hegedűs László. Komolyságát, szolid csendességét egész életében megőrizte. 1906-tól kezdve rendszeresen kiállított, két évvel később letelepedett Szolnokon. 1910-ben a budapesti Művészházban rendezett kollektív kiállításon szerepelt képeivel.1908-tól a szolnoki művésztelepen dolgozott haláláig. A festő elmozdult a plein air stílus irányában is, hiszen gyakran a szabadban festett. Munkásságát figurális ábrázolásokkal kezdte, de legjobban sikerült alkotásai a lírai ihletésű virágcsendéletek  és tájképek. Képei egy részét jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, másik része képtárakban vagy magángyűjtőknél van. (www.wikipedia.hu)

Kléh János: Szolnoki Tabán

(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Pólya Tibor (1886-1937) Budapesten, Szolnokon és  Párizsban tanult. A kecskeméti (1912-19), majd a Szolnoki Művésztelep (1930-as évek) tagja és egyik vezetője volt. Impresszionista stílusban festett táj- és alakos képeket, illetve könyveket  (például Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes műveit) illusztrált. A római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt, ötletes plakátterveket, reklámgrafikákat, karikatúrákat is készített, melyek képes és művészeti folyóiratokban, (például a Nyugatban) is megjelentek. Nagy sikere volt a kiállításokon, 1917-24-ig minden évben kiállított az Ernst Múzeumban. 1925-ben és 1928-ban Amerikában járt, s a Kossuth szobor leleplezése alkalmából New Yorkba  utazott 500 tagú küldöttség útjáról albumot adott ki. 1929-ben a Fészek-klubban volt gyűjteményes kiállítása. (www.wikipedia.hu)

Pólya Tibor: Tabán

Szirt Oszkár (1889-1915)

Szirt Oszkár: Faluszélen
(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Pólya Iván (1889-1939)

Pólya Iván: Szolnoki Tabán (1936)
(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Zádor István (1882-1963) a középiskola elvégzése után 1906-ig mint banktisztviselő dolgozott. Munka mellett 1901-től a budapesti Mintarajztanoda tanfolyamain képezte magát, 1906-1909 közt Párizsban élt, ahol az École des Beaux-Arts-ban folytatta tanulmányait T. A. Steinlen  tanítványaként. 1909-1910-ben a firenzei akadémia növendéke. Az I. világháború idején hadirajzoló volt. 1918-19 közt forradalmi rajzokat készített. A Tanácsköztársaság bukása után Weimarban, majd Münchenben  élt., majd Magyarországra, visszatérve egyik alapító tagja lett a Szinyei Társaságnak, a '30-as években többször járt a Szolnoki Művésztelepen.  1938-tól Hollandiában élt és dolgozott,  művészetére nagy hatással volt Fényes Adolf sötét tónusú szimbolikus világa. Főleg realista potréfestőként  ismert (egyik legismertebb portréja Bajor Giziről  készült), de grafikusként is jelentős, illetve rajzolt krokikat  is. (www.wikipedia.hu)

Mattioni Eszter (1902-93) Olasz, selyemhernyó-tenyésztési szakértő apját, aki maga is amatőr festő volt, Lombardiából szerződtették Magyarországra. Tolna megyei származású édesanyja Szekszárdon abban az óvodában tanított, amelyet Brunszvik Teréz alapított. Nagyanyja volt az a Sass Erzsike, akihez Petőfi a „Négyökrös szekér” című versét írta. Apja korán meghalt; 16 éves korától rokonai taníttatták.
Öt évig tanult az Iparművészeti Főiskola grafika szakán, mestere Helbing Ferenc  volt, majd hat évig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként. Nyaranta művésztelepeken dolgozott, 1931-től 1942-ig a Szolnoki Művésztelep tagja volt. Aba-Novák Vilmos, Bernáth Aurél, Pátzay Pál stílusa, szemlélete befolyásolta leginkább. 1926-tól kiállító művész.1937-ben a párizsi világkiállításon bemutatott munkáiért a Diplome d'Honneur díjat, később a „Fehér lányok” népviseletes festményéért a Szinyei Nagydíjat nyerte el. 1946-ban beválasztották a Szinyei Társaság rendezték meg. A katalógus 29 beépített és 341 más munkáját sorolta fel.tagjai közé. 1972-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Legnagyobb gyűjteményes kiállítását 1977-ben a Magyar Nemzeti Galériában.  Budapesten  és Szolnokon kívül számos magyarországi településen dolgozott huzamosabban, Szentendrén, Kalotaszegen, Igalon, Sióagárdon és nógrádi falvakban gyűjtött témát, alkotott mozaikterveket. A magyar népviselet, népművészet, a magyar tájak és virágok látványának, motívumainak egyik legjelentősebb megörökítője volt. A Rákosi korszakban „klerikális” festőnek bélyegezték („Mattioninál csupa szent van”), és szükségben élt. Egyes életrajzírói szerint ő volt a „legkatolikusabb protestáns” festő. (www.wikipedia.hu)
 

Mattioni Eszter: Szolnoki Tabán

Révész Péter Pál (1903-45)

Falusi utca
(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Bényi László (1909-2004) A jogi egyetem elvégzése után, 1931-33 között Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában tanult. 1936-ig a A Magyar Képzőművészeti Főiskolán ösztöndíjasként folytatta tanulmányait. Az 1930-as évek elejétől kezdve rendszeresen megfordult a Szolnoki Művésztelepen. Részt vett Aba-Novák Vilmossal és Chiovini Ferenccel együtt a jászszentandrási hatalmas méretű freskó készítésében is. Az 1940-es évektől Zebegényben és Nagymaroson dolgozott. Számos országban járt tanulmányúton, 1935-ben Olaszországban és Líbiában, 1939-ben Jugoszláviában. 1945 után aktívan részt vett a Fészek Klub, a kecskeméti és a bajai művésztelepek újra szervezésében. Alapító tagja volt a Rippl-Rónai Társaságnak, majd egy ideig titkára is. 1948-tól a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának osztályvezetője volt. Foglalkozott kiállítások szervezésével is. Bényi László rendezte többek közt, Munkácsy Mihály, Rudnai Gyula, Székely Bertalan, Zichy Mihály gyűjteményes kiállításait. Dolgozott a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaként is. Felesége Supka Magdolna művészettörténész, lánya Bényi Eszter, testilművész.
Főleg tájképeket, csendéleteket festett. Ecsetkezelése lendületes, előszeretettel alkalmazta a vastag széles ecsetvonásokat. A képein fellelhető színgazdagság eleven mégis mérték tartó. Az alföldi iskola hagyományait követte élete végéig. Az 1960-as évektől a Balaton környéki tájak szerelmese lett, számtalan művén örökítette meg a Balaton szépségét. Bényi László mondta magáról: „Festésre mindig a természet hangolt. Képeimet spontánul váltották ki az évszakok színei, ezeknek nyílása és múlása éppen úgy foglalkoztatott, mint embersorsok feletti tűnődéseim és megrendüléseim.” Írói munkássága is nagyon jelentős, számtalan képzőművészeti album alkotója. Bényi László nevéhez fűződik a zalai Zichy Mihály emlékmúzeum, és a sárospataki Vármúzeum létesítése.

(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Mészáros Lajos (1925 – 1971) A Képzőművészeti Főiskolát 1948–1953 között végezte, Pór Bertalan, Bencze László és Fónyi Géza növendékeként. 1957-ben Szolnokra került, ahol érdeklődése a figurális festészet felé irányult. Több nagyméretű táblaképet festett. 1955-ben a fővárosi Nagy Lajos király úti lakótelepre készített mozaik díszítést, mozaikja látható a szolnoki házasságkötő teremben. 1970-ben készült el a rudabányai Ércbánya Vállalat megrendelésére egy nagyméretű pannója, mely a rudabányai egészségházat díszíti. Első szolnoki kiállításán 1959-ben mutatta be Bánk bán c. nagyméretű linóleummetszet sorozatát, valamint Aratók és Almaszedők c. képeit. 1959-től rendszeres résztvevője volt a szolnoki tárlatoknak és egyéb kiállításoknak. 1960-ban Egerben, 1967-ben Szolnokon volt önálló kiállítása, itt rendezték meg emlékkiállítását 1972-ben.

Mészáros Lajos: Tabán
(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Gácsi Mihály (1926-87) szabadiskolában tanult, majd 1949-től 1956-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendékeként Domanovszky Endre, Hincz Gyula és Koffán Károly voltak mesterei.  1956-74-ig a Szolnoki Művésztelep alkotója volt, egyben emblematikus bohém figurája mind a Művésztelepnek, mind a városnak. 1974-től Hódmezővásárhelyen, majd 1976-tól haláláig Zalaegerszegen élt. A linómetszet és a rézkarc technikájának kiváló ismerője, anekdotázó hangvételű karikaturisztikus kifejezésmóddal rendelkező művész volt.  Kezdetben önironikus, kissé dekadens kifejezésű műveket is készített.

Formanyelvére, elsősorban grafikáira mindvégig a kisarkított figurativitás, a különösen groteszk, torz formaképzés jellemző.  Folyóiratokba dolgozott, könyveket, kiadványokat, valamint meséket is illusztrált. Mindezek mellett festett, utolsó éveiben inkább már csak tájképeket, és csendéleteket alkotott. Grafikái legfontosabb jellemzői: a humor és irónia, alkotásai mégis inkább drámaiak. Félelem a szépség elmúlásától, félelem a gépies világtól, ezt fejezik ki pesszimista hangulatú alkotásai.

(Forrás: www.wikipedia.hu)

Tóth Tibor öntevékeny festőművész a városközpont jellegtelen betontömbjeiben élt és dolgozott. Iparművészeti Főiskolán végzett keresztapja azt szerette volna ha ő is ott folytatja tanulmányait, de a fiatalember mégis a képzőművészetet választotta, és 1942. december 22-én a MÁV Milleniumi Dal-és Zeneegylet rajz szakosztályának Konstantin  iskolában rendezett tárlatán már kiállított. A háború alatt másfél évig Nyugat-Európában volt hadifogságban, ahonnan csak 1946 októberében tért  haza., és az egy évvel később megalakult  "Festő Munkások Szövetkezetében" címfestő lett. Először 1954-ben szerepelt egy csendélettel a Nemzeti Szalonban, egy évvel később pedig a Képzőművészeti és Díszítőművészeti Körök IV. Kiállításán az "Öreg paraszt" , 1960-ban a Műcsarnokban pedig a "Kucsmás paraszt" című képeivel.
  1965-ben az "Épülő MÁV kórház" című festményével mutatkozott be, ezután hosszú hallgatási szünet következett, majd 1979-ben és 1984-ben a Szakszervezetek Megyei Tanácsa szervezett kiállítást műveiből.  Egy évvel később pedig a fővárosi Hollósy Simon Galériába hívták, ahol 50 képpel debütált. Témáiban mindig is vonzódott a Zagyva és Tisza környékéhez, szívesen festette a Tabánt és a Zagyva-partot az év minden szakában. ( Tarpai Zoltán: A Tabán festője In: Jászkunság 1987. 3. szám)

Serge Delaveau 1911.január 30-án született Épernayben, és bár eredetileg nyomdásznak tanult,  mégis a festőművészetet választotta.  Bartók Béla zenéje nyomán élénk érdeklődést tanúsított a magyar népélet iránt , majd 1968-ban számos francia mesterrel együtt ő is kiállítási lehetőséget kapott hazánkban. Szolnokon többször is: 1983-ban, 1984-ben, ill. 1986-ban állította ki műveit,  itteni élményeiről így vallott: "Mindenhol találok költőiséget, főleg a régi Tabánban, a pusztában, a Tisza-parton, még az iparvidékeken is. Sok költőiség lelhető fel a munkások, a gépek világában. Azt hiszem, hogyha az ember keresi a költőiséget, bárhol megtalálhatja....Itt Magyarországon úgy látom a régi életforma jobban megőrződött, mint Franciaországban, ahol technicizáltabb a mezőgazdaság. Háborítatlan természeti tájakat találtam a Tisza partján. Ez az itteni embereknek talán természetesnek tűnik, de nekem igazi csoda."

  A sok romantikát hordozó Zagyva-parti városrész  hangulata, szín-és formavilága már az első művésztelepi látogatásakor felkeltette Delaveau érdeklődését, ifjúi hévvel lobogó lelkesedése főleg 1984-ben és 1986-ban  teljesedett ki: vázlatkönyvében ő őrzött meg a legtöbbet a régi Tabán végnapjairól, mintha érezte volna, hogy egy letűnő életforma utolsó tárgyi emlékeit örökíti meg. A francia festő 1986-ban még a téli Tabán hangulatát is megkísérelte visszaadni: "S a fehér Tabán! Az kész csoda! Megpróbálom felfedezni a téli pusztaságot, a jeges Tiszát! Igazi, festői feladatnak érzem, hogy visszaadjam a hó, a fehérség színeit, a tél hangulatát." (                                                        )

Rajzok Delaveau vázlatkönyvéből: 

Meggyes László (1928-2003) Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolánvégezte 1950-56  között. Olyan neves festőművészektől tanult, mint Hincz Gyula, Szőnyi István, Domanovszky Endre. 1957-től a Szolnoki Művésztelep tagja volt, így nem meglepő módon a szolnoki hagyományok folytatója. Képein elsősorban a táj szeretete tükröződik, főleg a Tisza és Mezőtúr természeti szépségei vannak nagy hatással rá. Az Alföldi népélet hiteles ábrázolója. Képein rendkívüli fontossággal bír a színharmónia, a szín ritmus érzéke. Felesége Fazekas Magdolna festőművésznő, 1986-tól mindketten állandó résztvevői a Mezőtúri Alkotótelepnek  is.

(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Meggyes László: Halász a Zagyván
(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Ismeretlen

Tabáni házak Szolnokon (1939)
(Damjanich János Múzeum tulajdona, Fotó: Kozma Károly)

Csizi Zsuzsanna amatőr tabáni művész papír-és textilképei:

Márvány Sándor kortárs festő Tiszaföldváron született 1945-ben. Szolnokon érettségizett, majd agrár szakon tanult tovább, és több diplomát is szerzett. Chiovini Ferencnél, Pataki Bélánál és Pogány Józsefnél magán úton képezte magát. Képei témájául a Tabánt is szívesen választja, munkássága eklatáns példája annak, hogy ma is érdemes festeni ezt a gyönyörű ódon városrészt.

Márvány Sándor: Zagyvapart

Márvány Sándor: Tabán '97

Márvány Sándor: Szán a Tabánban

Márvány Sándor: Tabán (1991)

Barta Gyula kortárs festő

Kolláth Zsuzsanna tusrajzai